Összeesküvések nélkül, a vakcinák üzleti modellje és a jogi felelősség hiánya alapjában óriási probléma

Aaron Siri amerikai ügyvéd — a Siri & Glimstad LLP ügyvezető partnere, valamint a vakcinapolitika és felelősségi jog egyik legelismertebb szakértője — nemrégiben adott interjújában rávilágított arra, hogyan mentesültek a vakcinagyártók mindennemű felelősség alól az Egyesült Államokban az 1986-os National Childhood Vaccine Injury Act elfogadása óta, és ezáltal a világ számos, hanem az összes országában is ez a gyakorlat érvényesült.

Aaron Siri az interjúban elmondta, hogy az 1980-as évek elején mindössze három rutinvakcinát alkalmaztak gyerekeknél az USA-ban: a DTP, MMR és OPV (Sabin-cseppek) oltásokat, melyek összesen hét oltást jelentettek.

Akkoriban azonban a vakcinák által okozott sérülések miatti kártérítési perek hatására a gyártók sorra kivonultak a piacról vagy csődöt jelentettek.

Az amerikai Kongresszus válasza erre az volt, hogy ahelyett, hogy a gyártókat biztonságosabb termékek előállítására kényszerítették volna, inkább mentességet adtak nekik a jogi felelősségre vonás alól (1986. National Childhood Vaccine Injury Act). Ez a döntés pedig lavinaszerűen vezetett a vakcinák számának robbanásszerű növekedéséhez, anélkül hogy azok biztonsági protokolljai megfelelő módon fejlődtek volna.

Magyarországon, Európai viszonylatban kiemelkedően sok a kötelező gyermekkori oltás, és gyakorlatilag nincs lehetőség felmentést kapni alóluk. Az állami oltási programok szigorúsága olyan mértékű, hogy végső esetben a szülők akár gyermekük elvételével is szembesülhetnek, ha nem tesznek eleget az oltási kötelezésnek. A gyártók jogi felelőssége pedig teljes mértékben nulla, hiszen a jogszabályok mentességet biztosítanak számukra a kártérítési perek alól.

Míg bármely más termék — legyen az autó, élelmiszer vagy gyógyszer — hibája kétégütlenül termékvisszahíváshoz és gyártási reformokhoz vezetne, addig a vakcinák esetében ez az érinthetetlenség szinte akadálytalanul fennmaradt. Az esetleges káros reakciók vagy mellékhatások kapcsán a felelősségvállalás pedig lényegében nincs.

Robert F. Kennedy Jr., a vakcinabiztonság és az egyéni jogok kiemelkedő szószólója, aki a Trump-kormányzatban az egészségügyért felelős pozíciót fogja betölteni, már évek óta hangsúlyozza, hogy az oltások kapcsán a szabad választást kellene előtérbe helyezni, a kötelezőségek eltörlésével.

Kennedy szerint a jelenlegi rendszer alapvetően figyelmen kívül hagyja az egyéni jogokat, és a felelősségmentesség politikája csak tovább erősíti a gyártók, kizárólag üzleti érdekek menti döntéseinek mechanizmusát.

Míg az 1980-as években csupán három vakcina szerepelt az oltási naptárban, a CDC jelenlegi iránymutatása szerint ma már 72 vakcinát javasolnak a gyermekek számára 18 éves korig. Ez a drasztikus növekedés rámutat arra, hogy az üzletvezérelt gazdasági érdekek és a politikai döntéshozatal hogyan vezethetett az oltási programok ilyen méretű bővítéséhez.

További aggodalmat jelent, hogy a vakcinák együttes beadásával, keresztreakcióival kapcsolatos hosszútávú vizsgálatok szinte teljesen hiányoznak. Ezek a faktorok kulcsfontosságúak lennének a hosszútávú biztonság garantálásához, különösen akkor, amikor a gyermekek szervezete több tucat oltóanyagot kap életük korai szakaszában.

„Az élet bármely más területén, ha egy termék árt az embereknek, a gyártónak jobb terméket kell kifejlesztenie. Miért lenne ez másként a vakcinák esetében?” — tette fel a kérdést Siri az interjúban.

Amennyiben valódi biztonságra törekszünk, az átláthatóság és a gyártói felelősségvállalás újragondolására van szükség. Az amerikai példa és Aaron Siri elemzése rávilágít arra, hogy a probléma globális, és a megoldás csakis átgondolt szabályozás és szigorú ellenőrzés útján érhető el. Magyarország jó lenne, ha a Trump-kormányzat és Robert F. Kennedy Jr. által javasolt útra lépne hamarosan, amely a szabad oltásválasztást helyezi előtérbe a kötelezések helyett, valamint az átláthatóság növelésére és az egyéni jogok tiszteletben tartására fókuszálna.

Köszönöm, hogy elolvastad. Ha esetleg a jövőben is szeretnéd olvasni, amiket megosztok, akkor egyszerűen iratkozz fel!

Kapcsolódó anyagok:

Kennedy: Oltások és krónikus betegségek kapcsolata. Az 1989 utáni robbanás miért tabu téma?

·
September 24, 2024
Kennedy: Oltások és krónikus betegségek kapcsolata. Az 1989 utáni robbanás miért tabu téma?

Robert F. Kennedy Jr. aggodalmai a modern társadalom egészségügyi válságai kapcsán nem légből kapottak. Az 1989-ben kezdődő tendenciák, amelyek az autoimmun betegségek, allergiák, neurológiai rendellenességek és az autizmus ugrásszerű növekedését mutatják, valóban figyelmet érdemelnek. Kennedy jól megfogalmazza a problémát: miért nem beszélünk ezekről a…

Hatékony és biztonságos? Biztos? A csecsemőknek beadott oltás vizsgálata mindössze 4-5 nap volt...

·
November 13, 2024
Hatékony és biztonságos? Biztos? A csecsemőknek beadott oltás vizsgálata mindössze 4-5 nap volt...

Beteg világunk egyik legnagyobb kérdése, hogy meddig mehetünk el az oltások kapcsán anélkül, hogy a valódi kérdésekre, valódi válaszokat kapjunk. Az interjú alapján meglepő válasz érkezett, ami újra elgondolkodtathat mindenkit: A gyógyszeripari óriások valóban gyermekeink egészségét helyezik előtérbe, vagy inkább a profit az, ami mozgatja a szálakat?

Egy ártatlannak tűnő, de álcázott parancs, amely a honvédő katonákat saját hazájuk ellen fordíthatja - tanmese az mRNS technológia veszélyeiről

·
December 20, 2024
Egy ártatlannak tűnő, de álcázott parancs, amely a honvédő katonákat saját hazájuk ellen fordíthatja - tanmese az mRNS technológia veszélyeiről

Volt egy város (a testedet) melyben a honvédő katonák (az immunrendszered) arra lettek kiképezve, hogy pusztítsanak el mindent, amin egy idegen zászló van kitűzve, ezzel védve meg a várost az idegen behatolók ellen. Tudásuk és módszerük oly régre tekint vissza, hogy azt meg sem tudjuk becsülni. Tették is a dolgukat a maguk tökéletességében, míg hagyták.

Az oltás biznisz az nem rossz biznisz...

·
November 18, 2024
Az oltás biznisz az nem rossz biznisz...

Az oltások üzlete Amerikában: De ki védi meg a gyerekeket?