Sokan teszik fel a kérdést: ha Robert F. Kennedy Jr. ennyire tisztában van az oltások veszélyeivel, miért nem tiltotta be őket azonnal, amint az egészségügyi miniszteri pozícióba került? A válasz azonban nem a meggyőződés hiányában, hanem a stratégiai zsenialitásban rejlik véleményem szerint. Sokan elfelejtik, hogy Kennedy nem egy egyszerű rendeletet próbál módosítani; a világ egyik legnagyobb és legkorruptabb pénzügyi és politikai hálózatának üzent hadat.
És Kennedy, a tapasztalt ügyvéd, pontosan tudja: egy ilyen rendszert nem lehet egyetlen, frontális rohammal legyőzni. Azzal maximum egy-egy kisebb csatát nyerhetne, de a háborút elveszítené és ő nem egy-egy kisebb ütközetet akar megnyerni, hanem az egész háborút. Ennek pedig egyetlen módja van: a szisztematikus, megkérdőjelezhetetlen tudományos bizonyítás. Nyilvánosságra hozott adatokkal, független kutatók bevonásával, és a tudomány kikezdhetetlen módszertanával kell bebizonyítania, hogy mely beavatkozások hatékonyak és melyek károsak.
Így végül nemcsak a tudományos közösség egy részét, hanem a közvéleményt is maga mellé állíthatja. Ez az egyetlen módszer, amivel tartós és valós eredményt lehet elérni, mert az igazságra épül, nem pedig egy politikai diktátumra.
Hogy mekkora erőkkel áll szemben, azt tökéletesen mutatja a már most rá zúduló támadások mértéke. Elég volt mindössze annyit tennie, hogy a COVID-oltásokat leveszi a gyermekkori ajánlott oltások listájáról, és a gyógyszeripar által finanszírozott lobbiszervezetek azonnal perrel támadtak rá. Az Amerikai Orvosi Kamara (AMA) és az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) is a bírósághoz fordult, mondván, a döntés "aláássa a közbizalmat" és "veszélyezteti a közegészséget". Ez a reakció tökéletesen mutatja, hogy Kennedy hosszabb távú stratégiája az egyetlen járható út.
Robert F. Kennedy Jr. és Tucker Carlson interjúja tehát nem csupán egy beszélgetés volt, hanem egy reformprogram bemutatása is egyben.
Kennedy kendőzetlen őszinteséggel tárta fel azt a rendszerszintű korrupciót, amely szerinte foglyul ejtette az amerikai egészségügyet, a tudományt és a médiát. Nem kevesebbet ígért, mint a tudomány felszabadítását az ipari befolyás alól, és annak visszaadását a népnek. Ez nem egy politikai programpont – ez egy forradalmi tett lehet, ha képes végig vinni.
Mert ez a rendszer a betegségből él…
Kennedy alaptétele sokkoló, de logikus: az egészségügyi rendszer nem az emberek gyógyulásában, hanem a krónikus betegségek fenntartásában érdekelt. Minden szereplőnek torz ösztönzői vannak:
Az orvosok: Óriási bónuszokat kapnak a biztosítóktól, ha a praxisukban az átoltottság elér egy bizonyos százalékot. Ezért tesznek ki mindenkit a praxisukból, aki kérdéseket mer feltenni vagy egyéni, pl. késleltetett oltási ütemtervet kér a gyermekének.
A biztosítók: Paradox módon akkor keresnek több pénzt, ha a lakosság betegebb. Ahogy a Lloyd's-nak is az az érdeke, hogy minél több hajó süllyedjen el – mert akkor mindenki biztosítást köt –, úgy a biztosítók is a rendszeren átáramló hatalmas pénzösszegekből fölözik le a hasznot.
A gyógyszercégek: Reklámokkal bombázzák a lakosságot, tudva, hogy a költségeket végső soron az adófizetők állják a Medicare/Medicaid rendszeren keresztül. Ezek a reklámok hatalmas bevételi forrást jelentenek a médiának, amely cserébe elhallgat minden kritikát. Roger Ailes, a Fox News alapítója személyesen ismerte el Kennedynek: "Ha beengednélek a műsorba erről beszélni, ki kellene rúgnom a műsorvezetőt, különben Rupert [Murdoch] engem hívna tíz percen belül."
A szakértőkbe vetett vakhit nem a tudomány, hanem a totalitarizmus és a vallás sajátja – mondja Kennedy. A demokráciában a polgárnak kötelessége, hogy maga járjon utána az igazságnak.
Ehhez képest az elmúlt COVID-évek éppen az ellenkezőjét sulykolták: gondolkodás nélkül kellett hinnünk a “szakértőknek”, a hivatalos narratívát megkérdőjelezők pedig azonnal összeesküvés-elmélet terjesztőjévé, vagy épp “veszélyesnek” nyilvánított ellenséggé váltak. A kritikus gondolkodást nem ösztönözték, hanem elfojtották – mintha a tudományos vita maga is járványügyi kockázat lenne.
A legnagyobb tabu téma, vizsgálatok az autizmus és oltások kapcsolatáról
Kennedy miniszteri tevékenységének sarokköve annak a vizsgálatsorozatnak az elindítása, amelyet az Orvostudományi Intézet már 2001-ben követelt, de a CDC következetesen szabotált. A cél: végre valódi, torzításmentes tudománnyal megvizsgálni az autizmus és a korai gyermekkori oltások (hepatitis B, DTaP stb.) közötti lehetséges kapcsolatot.
A CDC manipulációja: Kennedy rámutat a CDC 1999-es, Thomas Verstraeten vezette belső kutatására, amely a hepatitis B vakcinát kapó csecsemőknél 1135%-kal magasabb autizmus-kockázatot talált. Ezt az eredményt a CDC ötször íratta át és manipulálta statisztikai trükkökkel, hogy eltüntesse az összefüggést.
Ezzel szemben Kennedy csapata a teljes átláthatóságot ígéri:
Nyilvános adatbázisok: A Vaccine Safety Datalink (VSD) és más hatalmas adatbázisok elérhetővé tétele független kutatók számára.
Valódi tudomány: Olyan vizsgálatok, amelyek végre összehasonlítják a teljesen oltott és a teljesen oltatlan populációk egészségi állapotát.
Független kutatók: Már most 15 nagy, független kutatócsoport dolgozik az adatokon, az első eredmények szeptemberre várhatók.
Minden 37. oltás mellékhatást okoz?
Az interjú egyik pontján Robert F. Kennedy Jr. egy világos és dokumentált statisztikára hivatkozik, amely szerint az oltások 2,7%-a mellékhatást okoz. Ez nem becslés, nem vélemény, hanem az amerikai kormányzat saját adatgyűjtéséből származó következtetés. Kennedy így fogalmaz:
„Az adatok szerint a vakcinák körülbelül 2,7%-a okozott sérülést. Minden vakcinánál. Igen, az összesnél. Kb. 2,7%. Ez azt jelenti, hogy nagyjából minden 37. vakcina okoz sérülést, valami baj van vele.”
Mi rejlik a 2,7% mögött?
Fontos megérteni, hogy az amerikai kormányzati statisztikákból származó 2,7%-os mellékhatási arány nem kizárólag súlyos, életveszélyes károsodásokra utal. Az ebbe a körbe tartozó esetek között lehetnek enyhébb tünetek is, például láz, fájdalom, allergiás reakció vagy átmeneti rosszullét. Ezek is mellékhatásnak számítanak, még ha nem is járnak, - vagy nem tudjuk, hogy járnak-e - hosszú távú következményekkel.
Ugyanakkor – és ez legalább ennyire lényeges – a 2,7%-os szám kizárólag a rövid távon, maximum 30 napon belül észlelt és bejelentett reakciókat tartalmazza. Nem veszi figyelembe azokat a lehetséges hatásokat, amelyek hónapokkal vagy évekkel később jelentkeznek – például krónikus gyulladások, autoimmun folyamatok, neurológiai elváltozások vagy hormonális zavarok –, amelyek sokkal nehezebben hozhatók közvetlen összefüggésbe az egykori oltással.
Ez azt jelenti, hogy a valós mellékhatási arány – különösen hosszú távon – akár jelentősen magasabb is lehet, mint amit a jelenlegi nyilvántartások és elemzések mutatnak. Az emberek tájékoztatása szempontjából ez különösen fontos: a statisztikai számok mögé kell néznünk, ha valóban informált és felelős döntést akarunk hozni.
De végezzünk egy rövid számítást a 2,7%-os adattal kapcsolatban.
Ha valóban minden harminchetedik injekció mellékhatást okozhat, érdemes megnézni, hogy mekkora eséllyel tapasztalhat valaki legalább egy mellékhatást a gyermekkorban kapott összes oltás után.
Bár Kennedy az Egyesült Államok oltási gyakorlatára utal, a következtetés világszerte releváns lehet, hiszen sok országban hasonló vagy még kiterjedtebb vakcinaprogramok működnek.
Magyarországon például a hivatalos kötelező oltási naptár alapján 13 alkalommal történik oltás gyermekkorban, összesen 17 injekció beadásával, 109 antigén ellen. Ez – a Kennedy által hivatkozott 2,7%-os arány alapján – kb. 38% esélyt jelent arra, hogy egy ember legalább egy oltás során valamilyen mellékhatást szenvedjen el.
(Számítás: ha egy oltás mellékhatás nélküli esélye 97,3%, akkor 17 oltás után a mellékhatásmentesség esélye 0,973¹⁷ ≈ 62,4%, azaz a mellékhatás valószínűsége kb. 37,6%.)
Az USA-ban ennél is magasabb az oltások száma: 42 különálló fecskendő beadása szerepel a CDC által ajánlott gyermekkorú vakcinanaptárban, ami már közel 70%-os esélyt jelent legalább egy mellékhatás bekövetkeztére, ha a kormányzati adatokat vesszük alapul.
(Számítás: ha egy oltás mellékhatás nélküli esélye 97,3%, akkor 45 oltás után a mellékhatásmentesség esélye 0,973⁴⁵ ≈ 29,6%, azaz a mellékhatás valószínűsége kb. 70,4%.)
A számítás nem azt jelenti, hogy ennyi embernél biztosan történik súlyos károsodás – hanem azt, hogy statisztikailag ennyien tapasztalhatnak valamilyen mellékhatást. És ez már önmagában is elég ok a nyílt vitára és az informált döntés lehetőségének biztosítására.
A számok nem hazudtak – de a statisztikusok igen: a COVID-oltások engedélyeztetése előtti vizsgálatok valódi számai
Kennedy az interjúban rávilágított a COVID-vakcinák engedélyezési vizsgálatának leginkább elhallgatott, sokkoló adatsorára. A Pfizer-vizsgálatban, ahol a 20 000 fős oltott csoportot hasonlították össze egy 20 000 fős placebo csoporttal, hat hónap után az oltottak körében 23%-kal magasabb volt a bármely okból bekövetkezett halálozás.
Egyszerűen fogalmazva: több ember halt meg a vakcinát kapó csoportban, mint abban, amelyik placebót kapott.
Hogyan adhatták el mégis a vakcinát 100%-os hatékonyságúként? Kennedy leleplezte a statisztikai bűvésztrükköt: a teljes vizsgálat során a placebo csoportban két ember halt meg COVID-ban, míg az oltottak között egy. Ebből az egyetlen megmentett életből gyártottak egy abszurd, a valóságot elfedő marketingüzenetet. Az emberek azt hitték, az oltás megvéd a fertőzéstől és a haláltól, miközben a valós adatok azt mutatták, hogy 19 999 embert kellett beoltani egyetlen COVID-halál megelőzéséhez – miközben a teljes halálozási kockázat az oltottak körében még nőtt is.
Ha a 19 999 beoltott emberből csupán egyetlen egy ember is meghal az oltás mellékhatásai miatt, a nettó haszon már akkor is nulla. Ma pedig már tudjuk, hogy a valós arány ennél sokkal rosszabb volt.
Az interjú egy másik részében Kennedy felidézi: a Biden-adminisztráció 37 órával a beiktatás után már utasította a Facebookot, hogy cenzúrázzon mindenkit, aki ellentmondott a hivatalos narratívának a COVID kapcsán. Őt az elsők között törölték, milliós követőtáborral a hátamögött. Mivel nem tudtak valótlanságot találni a bejegyzéseiben – hiszen azok kormányzati adatokra és lektorált tanulmányokra hivatkoztak –, a Fehér Ház új szót talált ki: "malinformáció". Ez az orwelli fogalom olyan igazságokat jelent, amelyek ugyan tények, de kellemetlenek a hatalom számára. Ez a cenzúra gépezete, amelyet Kennedy most lebontani készül.
Az ACIP összes tagjának kirúgása, egy iparági bábtestület felszámolása
Kennedy azonnali hatállyal menesztette az oltási rendről döntő tanácsadó testület (ACIP) tagjait. Indoklása szerint a testület a gyógyszeripar bábja volt, tagjainak 97%-a pénzügyileg összeférhetetlen volt. A leghírhedtebb példa:
Dr. Paul Offit, a CNN oltásszakértője megszavazta a rotavírus oltás felvételét az oltási rendbe, miközben maga is egy ilyen vakcinán dolgozott. Miután a konkurens terméket visszavonták, mert súlyos, néha halálos bélcsavarodást (invaginációt) okozott, Offit vakcinája lépett a helyébe. Később cégtársaival 186 millió dollárért adta el a vakcinát a Mercknek, és úgy nyilatkozott, "megnyerte a lottót".
Ez a rendszer tette lehetővé, hogy az 1986-os 11 oltásból mára 72-96 adagos oltási rend legyen anélkül, hogy ezen vakcinákat valódi, placebo-kontrollos vizsgálatoknak vetették volna alá.
Kennedy nemcsak a múlt hibáit akarja feltárni, hanem egy teljesen új rendszert épít:
Igazságszolgáltatás a károsultaknak: Átalakítják a "vakcinabíróságot" és a kártérítési programot, hogy az valóban a sérülteket szolgálja, ne pedig a kormányzati alapot védje. Ez a COVID-oltások károsultjaira is vonatkozna.
A VAERS-rendszer reformja: A jelenlegi, önbevalláson alapuló rendszer, amely egy belső CDC-tanulmány szerint a sérülések kevesebb mint 1%-át rögzíti, lecserélésre kerül egy modern, gépi elemzésen és MI-n alapuló rendszerre, amely képes a VAERS-be érkező bejelentéseket nemcsak mennyiségük, hanem tematikus és területi mintázataik alapján is elemezni, korai figyelmeztető rendszerként működve.
MI az egészségügyben: A Szilícium-völgy legjobb szakembereinek bevonásával forradalmasítják a gyógyszerengedélyezést, a pazarlás felderítését és a közegészségügyi döntéshozatalt.
Robert F. Kennedy Jr. interjúja egy történelmi jelentőségű kiáltvány. Egy romlott rendszer lebontásának és egy új, felelős, átlátható és emberközpontú egészségügy felépítésének a terve. Nem véleményeket akar az emberekre erőltetni, hanem az adatokat és a döntés szabadságát akarja visszaadni nekik.
Ha véghez tudja vinni, amit elkezdett, az nem csupán az amerikai egészségügyet, hanem a tudomány és a demokrácia viszonyát is alapjaiban fogja átformálni világszerte. Ez egy harc a korrupció ellen, az igazságért és egy egészségesebb jövőért.
Néhány hivatkozás és forrás, amelyek alátámasztják az interjúban szereplő legfontosabb állításokat, lehetővé téve az információk ellenőrzését.
Az orvosi szervezetek pere a COVID-oltás ajánlásának módosítása miatt
Az Amerikai Orvosi Kamara (AMA), az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) és más szervezetek valóban beperelték a HHS-t (Egészségügyi és Humán Szolgáltatások Minisztériumát), miután az megváltoztatta a COVID-19 vakcinákra vonatkozó ajánlását gyermekek számára.
Reuters - US medical groups sue to challenge new Covid-19 vaccine guidance: Részletes hírösszefoglaló a perről és a benne részt vevő szervezetekről. LINK
A COVID-oltások hatékonyságának és biztonságának megkérdőjelezése (Pfizer-vizsgálat)
Kennedy állításai a Pfizer klinikai vizsgálatának adataira vonatkoznak, amelyeket az FDA-nek benyújtottak.
FDA Briefing Document - Pfizer-BioNTech COVID-19 Vaccine: Az FDA hivatalos dokumentuma, amely a 2020. december 10-i tanácskozásra készült. A 42. oldalon található a 6 hónapos követés utáni összesített halálozási adat: 21 haláleset az oltott csoportban, 17 a placebocsoportban. A COVID-dal összefüggő halálozás pedig 1 az oltott és 2 a placebo csoportban. LINK
A CDC belső vizsgálata (Verstraeten-tanulmány) és a 1135%-os kockázat
Ez az állítás egy 1999-es, a CDC által végzett belső vizsgálat korai, kiszivárgott változatára utal, amely a tiomerzál tartalmú hepatitis B oltás és az idegrendszeri fejlődési rendellenességek közötti kapcsolatot vizsgálta. Az eredményeket később "átdolgozták".
Kongresszusi meghallgatás (2002): A Kormányzati Reform Bizottság (Committee on Government Reform) meghallgatásán részletesen tárgyalták a Verstraeten-tanulmányt és a CDC belső folyamatait. Dr. Mark Geier tanúvallomásában bemutatta az eredeti, 11,35-szörös relatív kockázatot mutató adatokat. LINK
"The Real Anthony Fauci" című könyv: Robert F. Kennedy Jr. könyve részletes fejezetet szentel ennek az ügynek, hivatkozva a FOIA (információszabadságról szóló törvény) révén megszerzett belső dokumentumokra.
Az ACIP (Oltási Gyakorlatok Tanácsadó Bizottsága) összeférhetetlensége
A bizottság tagjainak a gyógyszeriparral való pénzügyi összefonódásait egy kongresszusi jelentés is vizsgálta.
A Kormányzati Reform Bizottság 2000-es jelentése: A Dan Burton képviselő által vezetett bizottság jelentése ("Conflicts of Interest in Vaccine Policy Making") megállapította, hogy az ACIP és a VRBPAC (az FDA oltási tanácsadó testülete) számos tagjának volt pénzügyi érdekeltsége azokban a cégekben, amelyek termékeiről döntöttek. LINK
Paul Offit és a RotaTeq vakcina: A történetet, miszerint Dr. Offit részt vett a rotavírus oltás ajánlásában, miközben saját vakcináját fejlesztette, majd 186 millió dollárért adta el, több forrás is dokumentálta. LINK
A VAERS-rendszer aluljelentetése (Lazarus-tanulmány)
A CDC megbízásából készült, de ritkán hivatkozott tanulmány megállapította, hogy a VAERS az oltási mellékhatások kevesebb mint 1%-át rögzíti.
AHRQ (Agency for Healthcare Research and Quality) Final Report: A "Lazarus-tanulmány" hivatalos címe: "Electronic Support for Public Health–Vaccine Adverse Event Reporting System (ESP:VAERS)". A Robert F. Kennedy Jr. által említett statisztika nem spekuláció vagy vélemény, hanem a Harvard Pilgrim Health Care által, az AHRQ (Agency for Healthcare Research and Quality) megbízásából végzett kutatás eredménye. A 2006 és 2009 között futó ESP:VAERS projekt célja az volt, hogy automatizált, elektronikus módon azonosítsák a vakcinák beadását követő mellékhatásokat az orvosi ellátás során keletkező adatok alapján. A kutatás során 1,4 millió beadott oltásból 35 570 esetben mutattak ki valamilyen lehetséges mellékhatást, ami kb. 2,6% arányt jelent – azaz nagyjából minden 37. injekció után fellépett egy reakció, amelyet a rendszer észlelt és a VAERS-be továbbított. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek között enyhe és súlyos reakciók is szerepelnek, és a rendszer csak az első 30 napban jelentkező eseményeket vizsgálta. A tanulmány szerint a mellékhatások jelentése erősen alulreprezentált a hagyományos VAERS rendszerben, mivel „kevesebb mint 1%” kerül ténylegesen bejelentésre. A 6. oldalon található a megállapítás: "fewer than 1% of vaccine adverse events are reported." LINK
Cenzúra és a "Malinformáció" fogalma (Missouri v. Biden ügy)
Az a vád, hogy a Biden-adminisztráció nyomást gyakorolt a közösségi média platformokra, a Missouri v. Biden (később Murthy v. Missouri) per központi eleme volt.
A per bírósági dokumentumai: A per során nyilvánosságra hozott belső e-mailek és vallomások bizonyítják a Fehér Ház és a közösségi média cégek közötti kommunikációt. RFK Jr. konkrét, őt érintő cenzúraesetekre hivatkozott a perben.
Az orvosok pénzügyi ösztönzői
A biztosítók, mint például a Blue Cross Blue Shield, nyíltan kínálnak "minőségi" bónuszokat azoknak a praxisoknak, amelyek magas átoltottsági arányt érnek el.
Blue Cross Blue Shield of Michigan - Performance Recognition Program: A biztosító hivatalos dokumentumaiban is szerepelnek ilyen ösztönző programok, amelyek pénzügyi jutalmat ígérnek bizonyos minőségi mutatók (pl. gyermekkori vagy HPV oltási arány) teljesítéséért. LINK