Dr. Jay Bhattacharya, a Stanford Egyetem orvosprofesszora és közegészségügyi közgazdász 2025 áprilisában vette át az Egyesült Államok Országos Egészségügyi Intézetének (NIH) vezetését. Ez a pozíció nem csupán az amerikai egészségügyi kutatások csúcsszerve, hanem az egész világ biomedicinai irányvonalait is meghatározó központ: a világ legnagyobb és legbefolyásosabb egészségügyi kutatóintézete, amelynek éves költségvetése meghaladja az 50 milliárd dollárt, és döntései több ezer intézmény, kutató, gyógyszerfejlesztés és közegészségügyi irányelv sorsát befolyásolják világszerte.
Bár az ilyen szintű intézményi vezetőktől többnyire óvatos, semleges nyilatkozatokat vár a tudományos közeg, Bhattacharya egyetlen határozott kijelentéssorozata vihart kavart a globális orvostudományi világban: szerinte az mRNS-alapú vakcinatechnológia jelenlegi formájában megbízhatatlan, kiszámíthatatlan, és egyáltalán nem érett arra, hogy embereken alkalmazzák.
Három pontban dönti romba a hivatalos narratívát
Bhattacharya egy beszélgetésben tűpontosan bontotta le az mRNS-technológia tudományos látszatbiztonságát. Állításai alapján ez a platform, amelyet 2021-ben Karikó Katalin és Drew Weissman Nobel-díjjal kitüntetett felfedezése, a pszeudouridin-módosítás révén tett „használhatóvá”, valójában egy szabályozhatatlan és biológiailag instabil kísérlet volt, amit milliárdok szervezetébe fecskendeztek bele világszerte.
Íme a három fő probléma Bhattacharya szerint – mindegyik mögött tényszerű biológiai aggályok húzódnak meg:
1. Kontrollálhatatlan dózis
„Nem tudod, hány antigént fog előállítani egy mRNS-szál. Lehet egyet, lehet többet. Sem a dózis, sem a reakció nem kiszámítható.”
A klasszikus oltások előnye éppen az, hogy ismert mennyiségű fehérjét juttatnak a szervezetbe. Az mRNS-nél azonban a sejtek maguk gyártják a vakcina hatóanyagát, és ebben semmilyen gyártó nem képes kontrollt gyakorolni.
Ez azt jelenti, hogy ugyanaz a vakcina egyesekben szinte hatástalan, másokban túlzott antigéntermelést válthat ki – akár autoimmun reakciók árán. Ez nem gyártástechnológiai, hanem platformszintű hiba.
2. Kiszámíthatatlan eloszlás a szervezetben
„Nem tudod, hol termelődik az antigén – lehet az izomban, de lehet a szívizomban, az agyban vagy a petefészekben is.”
Bár a gyártók azt állították, hogy az mRNS „a beadás helyén marad”, több tanulmány és állatkísérlet már 2021-ben cáfolta ezt. A Pfizer saját biodisztribúciós adatai szerint is a lipid nanopartikulumok jelentős része a májba, lépbe, petefészekbe, sőt az agyba is eljutott.
Ez nem csak véletlen, hanem rendszerszintű probléma: a jelenlegi mRNS-platform nem képes célzott szöveti expresszióra. Az immunreakció így bárhol kialakulhat – akár életfontosságú szervekben is, ami annak kisebb-nagyobb pusztulásával jár.
3. Hibás vagy nem célzott fehérjék előállítása
„Nem csak a kívánt tüskefehérje jön létre, hanem gyakran hibás, “elcsúszott”, vagy másodlagos antigének is. A kód nem mindig úgy olvasódik, ahogy kéne.”
Ez önmagában is rendkívül súlyos: a sejt nemcsak a tervezett antigént állíthatja elő, hanem torz, részleges vagy elcsúszott (ún. frameshift, azaz olvasási keret-eltolódásból származó) fehérjéket is, amelyek krónikus gyulladást, autoimmunitást vagy akár teljesen ismeretlen immunológiai és szöveti következményeket indíthatnak el.
Ez nem hiba, hanem a természetes transzlációs mechanizmusok velejárója. A mai technológia nem garantálja a „tiszta” antigéntermelést.
És akkor mit is engedélyeztek világszerte?
„Szabályozóként hogy hagyhatod jóvá ezt a terméket, ha nem tudod, mekkora dózis jut be, nem tudod, hol fejti ki a hatását, és azt sem tudod biztosan, hogy a kívánt antigént állítja elő?”
– teszi fel a kérdést Bhattacharya.
Ez nem költői kérdés. A válasz: semelyik hatóság sem tudta. A sürgősségi engedélyezés során nem várták meg az mRNS-platform hosszú távú biztonsági profilját, és nem kötelezték a gyártókat arra, hogy valós időben kövessék az antigéntermelést vagy a biodisztribúciót. Utólag meg, mindenki lapít inkább…
A Karikó-féle Nobel-díj épp azt a pszeudouridin-módosítást jutalmazta, amellyel elkerülhető lett a sejt immunrendszerének azonnali reakciója az idegen mRNS-re. Ez viszont egyben azt is jelentette, hogy a szervezet természetes védelme sem tudta időben megállítani az ismeretlen fehérjetermelést.
Több Nobel-díj kellene – vagy inkább fékek és egyensúlyok?
„Még két-három Nobel-díj szintű áttörésre van szükség, hogy az mRNS-platform valóban érett legyen az emberi felhasználásra.”
– mondja Bhattacharya.
Bhattacharya nem pusztán az mRNS-alapú oltások felelőtlen, üzleti érdekek által hajtott alkalmazását bírálja – hanem magát a technológiát is, amely jelenlegi formájában alkalmatlan az emberi szervezetben való biztonságos és kiszámítható használatra.
A világ milliárdnyi emberét egy kísérleti platformra állították, úgy, hogy sem a dózis, sem a cél, sem a pontos hatás nem volt ismert. Ez nem tudomány, hanem bioipari hazardírozás volt – és most először valaki intézményi szinten is kimondja ezt.
Dr. Jay Bhattacharya színre lépésével az NIH élén megbomlott az egyoldalú vakcina-narratíva dominanciája intézményi szinten is.
Most először van olyan személy a tudományos és intézményi hatalom legfelsőbb szintjén, aki nem fél megkérdőjelezni a szent tehénként kezelt mRNS-technológiát.
De bármennyire is fontos és bátor lépés Dr. Bhattacharya nyilvános kritikája, a kocka sajnos már el lett vetve. A világ történetének legnagyobb biológiai kísérletét valós időben, emberek milliárdjain hajtották végre, anélkül, hogy a technológia biztonságossága vagy megbízhatósága bizonyított lett volna.
Az mRNS-alapú vakcinák soha nem szabadott volna ilyen formában engedélyezést kapjanak – sem tudományos, sem etikai, sem szabályozási szempontból. Ennek ellenére milliárdnyi dózist fecskendeztek be világszerte, gyakran nyomásgyakorlással, kényszerrel, társadalmi zsarolással.
A károkozás már megtörtént: a testi-lelki mellékhatások, a hirtelen halálesetek, a posztvakcina szindrómák, az autoimmun zavarok, a szívizomgyulladások, a termékenységi problémák és a hosszú távú következmények árnyékként vetülnek a jövőre.
És miközben a világ most kezdi felfogni, milyen mélységű hibát követtek el, a felelősség továbbra is elkerül mindenkit.
Dr. Bhattacharya mostani szavai egy későn megszólaló vészharang – de talán még idejében ahhoz, hogy a jövő hibáit elkerüljük. A múltét azonban már nem lehet jóvátenni.
