Robert F. Kennedy: "A Pentagon és a Nemzetbiztonsági Ügynökség irányította a teljes pandémiás intézkedést"

Robert F. Kennedy, a meggyilkolt Robert Kennedy fia, Demokrata elnökjelölt-aspiráns: "A Pentagon és a Nemzetbiztonsági Ügynökség irányította a teljes pandémiás intézkedést"

Ő ügyvéd egyébként, valószínűleg nem igazán mond olyanokat, amit ne tudna bizonyítékokkal alátámasztani. Főleg úgy, hogy készül a jövő évi kampányra!

Van ehhez az állításhoz, amit Kennedy mond egy jól kapcsolódó hosszabb előadás, amit feliratoztam még korábban, ajánlom mindenkinek figyelmébe, hogy a jövőbeni, egészségét/életét is érintő döntései során több irányból is tájékozott legyen, mint korábban. Akár életmentő is lehet, hogy kinek és mit hiszünk majd el...

Néhány gondolat az előadásból:

  • Miért az amerikai védelmi minisztérium vezetésével kezeltek egy “egészségügyi” vészhelyzetet.

  • Miért úgy szervezték meg a válaszlépéseket, mintha háború lenne?

    Ezt kiemelem, mert ez kapcsolódik Kennedy állításához az előadásban:
    KIK A VALÓDI VAKCINA GYÁRTÓI A HÁTTÉRBEN?

  • Az USA-ban miért a Nemzetbiztonsági Tanácsot bízták meg a C_V_D világjárványra való reagálással? A Nemzetbiztonsági Tanács az amerikai elnök tanácsadó testülete, amely főleg védelmi és hírszerzési vezetőkből áll.

  • Miért nem hívták vissza azonnal legalább az egyértelműen, már a beadások elején súlyos reakciókat okozó mRNS szériákat?

  • Miért hagyták ezeket, az egyértelműen hibás készleteket a teljes mennyiségben végigo|tani?

  • Miért nem reagáltak a szabályozó hatóságok, CDC, FDA?

  • Miért viselkedett a világ minden kormánya és egészségügyi hatósága, ugyan aszerint a forgatókönyv szerint?

  • Miért volt - jogi - szükség, a vészhelyzet állandó meghosszabbítására?

  • Miért nincs felelőssége a gyógyszeripari cégeknek, az általuk készített készítmények károkozása esetén?

  • Miért az államok a felelősek ez esetben?

  • Kik finanszírozták már korábban mindezt?

  • Miért kellett az államoknak fedezetet biztosítani az esetleges kártérítési perek miatt?

  • A bíróságon miért az amerikai igazságügyi minisztérium képviselői védik a Pf|zert?

A sort lehetne folytatni, de valóban érdemes megnézni az alábbi előadást:

Köszönöm, hogy elolvastad. Ha esetleg a jövőben is szeretnéd olvasni, amiket megosztok, akkor egyszerűen iratkozz fel!

Zárásként__________________________________________________

Többen jeleztétek, hogy anyagilag is támogatnátok a munkámat, ami rendkívül megtisztelő, de én úgy érzem, hogy jelen helyzetben nem lenne helyénvaló elfogadnom mindezért pénzt. Lett sajnos mindannyiunknak rengeteg problémája az elmúlt időszaknak köszönhetően, próbáljunk csak egymásnak segíteni, amiben tudunk.

Azonban egy ötletem támadt végül erre az esetre is. Szóval, ha az alábbi cégek valamelyikétől vásárolnál EGYÉBKÉNT IS egy terméket, akkor az itt megadott linkeken keresztül, én jutalékot fogok kapni. Így ezzel közvetetten engem is támogatsz, miközben olyan termékeket vásárolsz, amelyek minden bizonnyal az egészségedet is támogatni fogják.

Ha így teszel, azt előre is köszönöm!

KANNAWAY: Minőségi CBD olaj termékek.
KANNAWAY VÁSÁRLÁSI LINK

B-EPIC: Különböző, egészséggel kapcsolatos termékek. Személyes kedvencem a kurkumin tartalmú Regener8.
B-EPIC VÁSÁRLÁSI LINK

BEMER: Egyedülálló mágnesterápiás eljárás a mikrocirkuláció javítására.
BEMER VÁSÁRLÁSI LINK

ZINZINO: Teljesen természetes polifenolos, kiegyensúlyozott omega-zsírsav-tartalmú étrend-kiegészítő termékcsaládok.
ZINZINO VÁRÁSLÁSI LINK