COVID-oltás: védelem helyett szervpusztítás? – Magyar kutatók tanulmánya, ami a publikálhatóság határait súrolta és ahol érdemes a sorok között is olvasni
ENGLISH: COVID Vaccination: Organ Damage Instead of Protection? – A Hungarian Study That Pushed the Boundaries of Publishability and Where It Pays to Read Between the Lines
ENGLISH VERSION IS HERE!
2025 augusztusában jelent meg az International Journal of Molecular Sciences (IJMS) hasábjain a figyelemre méltó tanulmány:
Clinical and Proteomic Associations of SARS-CoV-2 Infection and COVID-19 Vaccination in Multimorbid Patients: A Cross-Sectional Observational Study
Már önmagában elismerésre méltó, hogy ez a magyar kutatócsoport vállalta egy ilyen kényes téma vizsgálatát és publikálását. A COVID éveiben és az azt követő években is a vakcinákról szóló tudományos diskurzus erősen átpolitizálódott: a hivatalos narratívák az oltásokat kizárólag hatékonynak és biztonságosnak mutathatták be, miközben minden olyan kutatás, amely potenciális kockázatokat vagy mellékhatásokat vetett fel, eleve gyanakvás és cenzúra kereszttüzébe került. Nem túlzás azt mondani, hogy a vakcinák káros biológiai hatásait vizsgálni a tudomány egyik legkényesebb területévé vált.
Az ilyen tanulmányok publikálását számos tényező nehezíti: a politikai és gazdasági nyomás, a gyógyszeripari lobbi befolyása, a tudományos folyóiratok szerkesztőségi óvatossága, és nem utolsósorban a reputációs kockázat, amely a szerzőket magukat érintheti. Ráadásul a bírálói folyamatban is ott rejlik egy emberi tényező: a peer review rendszerben a lektorok nagy része maga is be van oltva, sokszor a családjuk is. Ez érthető módon óriási pszichológiai nyomást jelent, hiszen nehéz elfogulatlanul engedélyezni egy olyan tanulmányt, amely – akár csak adatok szintjén is – arra utalhat, hogy mindez nem feltétlenül az ő és családjuk egészségét szolgálta.
Éppen ezért különösen nagy teljesítmény és magyarként hadd legyek büszke, - ha már az mRNS technológia Karikó Katalinja miatt sosem leszek - hogy honfitársaim Hudák Anett, Petkó-Szandtner Aladár, Letoha Annamária és Letoha Tamás vezette kutatócsoport képes volt átvinnie egy olyan publikációt a nemzetközi tudományos közeg szűrőin, amely nyers adatokkal és proteomikai bizonyítékokkal mutat rá arra, hogy a COVID-oltás hatásai korántsem fekete-fehéren jótékonyak, hanem sokkal több kockázatot rejtenek, mint amit a hivatalos kommunikáció sugallt.
A vizsgálat lényege
A kutatók 366 multimorbid beteget (több krónikus betegségben szenvedő pácienst) elemeztek, négy csoportba soroltak:
Fertőzöttek és oltottak (COV+ vac+),
Fertőzöttek, de nem oltottak (COV+ vac–),
Csak oltottak, de nem fertőzöttek (COV– vac+),
Sem fertőzésük, sem oltásuk nem volt (COV– vac–).
Klinikai adatokat, halálozási kimeneteleket és proteomikai fehérjeprofilokat vizsgáltak tömegspektrometriával.
Ez azt jelenti, hogy a kutatók nem csak a betegek laborleleteit és életkilátásait követték nyomon, hanem a vérben keringő fehérjék teljes mintázatát is elemezték. Ezt hívják proteomikai vizsgálatnak – olyan, mintha a szervezet biológiai „ujjlenyomatát” készítenék el egy adott pillanatban.
A tömegspektrometria pedig egy nagy pontosságú mérési módszer, amely képes kimutatni, hogy mely fehérjék vannak jelen, és milyen mennyiségben. Így derülhetett ki például, hogy bizonyos gyulladást, véralvadást vagy sejtkárosodást jelző fehérjék az oltottaknál megemelkedtek, még akkor is, ha ők maguk soha nem kapták el a vírust.
Nézzük a tanulmány eredményeit, kifejezetten az oltásokkal kapcsolatban:
Az alábbiakban a kutatás oltásokra vonatkozó legfontosabb megállapításait foglalom össze, közérthető formában. Nemcsak a szakemberek, hanem a laikus olvasók számára is szeretném világossá tenni, mit jelentenek ezek a száraz laboreredmények és a bonyolult proteomikai adatok. Ezért minden pontnál rövid magyarázatot is adok, hogy egyértelművé váljon, milyen biológiai folyamatokat és terheléseket mutatnak a számok – különösen ott, ahol az oltás önmagában is komoly változásokat idézett elő a szervezetben.
• Talán a legfontosabb és legaggasztóbb megállapítás, hogy a vakcináltaknál emelkedett szív-, vese- és gyulladásterhelést mutattak a biomarkerek: proBNP, karbamid és CRP.
A proBNP egy olyan fehérje, amit a szív akkor bocsát ki a vérbe, ha túlterhelődik – például szívelégtelenség, magas vérnyomás vagy keringési problémák miatt. Ha ennek a szintje megemelkedik, az azt jelzi, hogy a szív nehezebben pumpálja a vért, tehát fokozott stressz alatt áll.
A karbamid a fehérje-anyagcsere végterméke, amit a vesék választanak ki. Ha ennek a szintje megemelkedik a vérben, az arra utal, hogy a vesék nem tudnak megfelelően szűrni, vagyis romlik a működésük.
A CRP (C-reaktív protein) pedig egy klasszikus gyulladásjelző marker. A máj termeli, ha a szervezetben gyulladás zajlik. Magas szintje azt mutatja, hogy a test „riasztó üzemmódba” kapcsolt, és valamilyen gyulladásos folyamat – akár krónikus, akár akut – terheli a szervezetet.
Röviden: mindhárom marker egyfajta „riasztó jelzőfény”. Ha a proBNP magas, az a szív baját jelzi, ha a karbamid magas, az a vesék túlterhelését mutatja, ha pedig a CRP magas, az a szervezetben zajló gyulladás fennmaradását vagy fokozódását mutatja. A tanulmányban mindhárom érték kifejezettebben emelkedettebb az oltottaknál, mint azoknál, akik csak fertőzöttek voltak – vagyis a vakcina önmagában is komoly terhelést rótt a szervezetre.
• A legtöbb haláleset a fertőzött és oltott csoportban történt (5 fő), míg a csak fertőzötteknél 2 fő halt meg.
• A halálozás fő oka a társbetegségek súlyosbodása volt, nem a COVID-tüdőgyulladás.
Ez is egy rendkívül fontos megállapítás. A járvány idején a közvéleményben az a kép alakult ki – részben a médiakommunikációnak köszönhetően –, hogy a COVID szinte minden esetben súlyos, végzetes tüdőgyulladást okoz. Ez a narratíva egyfajta mindenható, rettegett kórképpé misztifikálta a betegséget.
A valóság ezzel szemben sokkal árnyaltabb: a legtöbb haláleset nem közvetlenül a tüdőgyulladás miatt történt, hanem azért, mert a vírus vagy az oltás hatására rosszabbodtak a már meglévő krónikus betegségek (szív- és érrendszeri zavarok, veseelégtelenség, cukorbetegség).
Más szóval: nem egy „valóban halálos, mindenkire végzetes kór” pusztított, hanem a legsebezhetőbb betegek szervezete omlott össze gyorsabban a plusz terhelés alatt. A hibás kezelési protokollokról, a tiltott korai kezelési lehetőségekről, a túlintubálásról és a statisztikák kozmetikázásáról pedig most itt nem is ejtek szót.
Ez a megkülönböztetés azért lényeges, mert azt mutatja: a COVID valódi veszélye nem univerzális, hanem azoknál vált igazán súlyossá, akik már eleve több betegséggel küzdöttek, (vagy esetleg nem, vagy félrekezeltek). És ezeknél a betegeknél a vakcina sem hozott enyhülést – sőt, az adatok szerint inkább tovább növelte a szív- és veseterhelést, így hozzájárulhatott a társbetegségek súlyosbodásához.
• Az oltások nyújtotta védelem 200 nap után jelentősen csökkent.
• A proteomikai vizsgálatok a táblázatban bemutatott fehérjék változását mutatták ki a csak fertőzésen átesett, illetve az oltott betegek esetén:
Mit mutatnak a két táblázat adatai?
A két táblázat ugyanazt vizsgálja: milyen fehérjék szintje változott meg a vérben a COVID-fertőzés (Table 7) és az oltás (Table 8) után. Ezek a fehérjék úgy működnek, mint apró „jelzőfények”: ha valamelyikből túl sok vagy túl kevés van, az árulkodik arról, hogy a szervezetben milyen folyamatok zajlanak.
COVID–19 fertőzöttek (Table 7):
Itt egy klasszikus, akut immunválaszt látunk. Emelkedtek azok a fehérjék, amelyek a gyulladásra (SAA1, SAA4), a véralvadásra (fibrinogén-láncok: FGA, FGB, FGG) és az immunrendszer „első vonalára” utalnak (pl. FCGR3B és PGLYRP2, amelyek a neutrofil sejtek aktivitását mutatják). Ez teljesen logikus, hiszen a vírusfertőzés természetes módon beindítja a gyulladást, az alvadást, és aktiválja a veleszületett immunrendszert. Röviden: ez egy átmeneti vészreakció, amit a szervezet a kórokozó ellen indít be.
Oltottak (Table 8):
Itt azonban egészen más a kép. Nem csupán az látszik, hogy bizonyos fehérjék emelkedtek, hanem az, hogy sokkal szélesebb és tartósabb változások történtek:
A véralvadási rendszer sokkal erősebben aktiválódott: a fibrinogén-láncok (FGA, FGB, FGG) sokkal magasabb korrelációt mutattak, ráadásul megjelent a SERPINC1 nevű antikoaguláns fehérje is, ami egyfajta „kényszerű ellensúly” a túlzott alvadási hajlam mellett.
A gyulladásos fehérjék (SAA1, SAA4) szintje sokkal magasabb volt, különösen az SAA4, ami krónikus, hosszan tartó gyulladást jelez.
Az oxidatív stressz markerei (HP, HPX) kizárólag az oltottaknál jelentek meg – ez azt jelzi, hogy a sejtek tartós szabadgyök-terhelés alatt állnak, ami hosszú távon károsíthatja őket.
A komplement-rendszer (az immunrendszer egyik fő védekező vonala) sokkal szélesebb körben aktiválódott: míg a fertőzötteknél csak 2 fehérje (C2, C8A) volt érintett, addig az oltottaknál szinte az egész rendszer (C2, C3, C8A, C9, CFH, CFI, CFB, C1QB). Ez tartós immunaktivációt és gyulladást jelezhet.
Az extracelluláris mátrix (FN1, CLEC3B, VTN) fehérjéi is erősebben érintettek voltak, ami arra utal, hogy az erek falában és a kötőszövetben átépülés, tartós szerkezeti változások zajlanak.
Egy különösen érdekes jelző az APOE, amely az anyagcseréhez és az idegrendszeri gyulladásokhoz is kapcsolódik, és kizárólag az oltottaknál emelkedett. Ez hosszú távú metabolikus és neuroinflammatorikus hatásokra utalhat.
Ha egymás mellé tesszük a két táblázatot, a kép világosan kirajzolódik:
A COVID-fertőzés egy rövid távú, akut immunválaszt indít be, amely logikusan következik a vírus jelenlétéből: gyulladás, alvadás, neutrofilek aktivációja. Ez a folyamat általában lecseng, amint a szervezet megszabadul a kórokozótól.
Az oltás viszont egy sokkal szélesebb körű, tartós változást hagy maga után: egyszerre jelennek meg a krónikus gyulladás, az oxidatív stressz, a fokozott alvadási hajlam és az érfali átépülés jelei, miközben az immunrendszer „túl van húzva” – még hónapokkal a beadás után is.
Magyarán: a fertőzés olyan, mint egy vihar, ami átmegy a tájon és gyors, rövidtávú pusztítást okoz, az oltás viszont inkább olyan, mint egy folyamatos erózió, amely lassan, de tartósan károsítja a szervezet működését.
A sorok között kirajzolódó valóság:
az oltáskárosodás jelei
A tanulmány tömegspektrometriás adatai különböző molekuláris válaszprofilokra utalnak a SARS-CoV-2 fertőzés és a hosszú távú poszt-vakcinációs állapot között.
A vizsgálat szerint a SARS-CoV-2 fertőzés és a hosszú távú oltás utáni állapot eltérő molekuláris nyomokat hagy a szervezetben:
Véralvadás fokozódása:
Mind a fertőzés, mind az oltás hatására emelkedtek a véralvadáshoz kapcsolódó fehérjék (fibrinogén-láncok). De az oltottaknál ez jelentősen erősebb volt, mintha a véralvadási rendszer tartósan „túl lenne húzva”. Ez akár trombózisveszélyt vagy az erek állandó gyulladását is jelentheti.Gyulladásos fehérjék:
A szervezet által termelt akut gyulladásjelzők (SAA1, SAA4) mindkét csoportban magasak voltak, de az oltottaknál még magasabbra ugrottak, főleg az SAA4. Ez arra utal, hogy az oltás után is fennmaradhat egy hosszú ideig tartó gyulladás.Oxidatív stressz:
Az oltottaknál kizárólag olyan fehérjéket is találtak (HP, HPX), amelyek az oxidatív stresszreutalnak – vagyis arra, hogy a sejtekben káros szabadgyökök halmozódnak fel. Ez állandó „alacsony lángú” sejtkárosodásra utalhat még hónapokkal az oltás után is.Komplement-rendszer aktivációja:
Ez az immunrendszer egyik része, ami normálisan a kórokozók elpusztításában segít. Mindkét csoportban aktív volt, de az oltottaknál sokkal szélesebb körben és tartósabban működött, mintha az immunrendszer „nem akarna leállni”. Ez hosszan tartó gyulladást és autoimmun-szerű folyamatokat indíthat el.Érfalak átépülése:
Az erek falát felépítő fehérjék (FN1, CLEC3B, VTN) változásai az oltottaknál sokkal erősebbek voltak. Ez arra utalhat, hogy az oltás után az erekben tartós szerkezeti változások zajlanak – például mikroér-károsodás vagy hegesedés.Fertőzés-specifikus reakció:
A fertőzötteknél viszont olyan fehérjék jelentek meg, amelyek a kórokozó közvetlen leküzdésére utalnak (neutrofil-aktiváció, mikrobafelismerés). Ez a természetes, rövid távú immunválasz. Az oltottaknál ezek hiányoztak – ami azt jelenti, hogy a vakcina inkább egy mesterséges, tartós gyulladásos mintáthagyott maga után, nem a klasszikus akut védekezést.Agy és anyagcsere:
Az APOE nevű fehérje (ami a koleszterin-anyagcseréhez és az agyi gyulladásokhoz is kapcsolódik) kizárólag az oltottaknál jelent meg. Ez arra utalhat, hogy az oltás hosszabb távon anyagcsere-változásokat okoz, és akár a neuroinflammációra (agy gyulladásos folyamataira) való hajlamot is növelheti.
A publikációban le nem írható, de adatokból kiolvasható üzenet
Ez a tanulmány már így is a publikációs lehetőségek határát súrolva fogalmazott, de a számok világosan mutatják:
Az oltás önmagában erősebben rontotta a biomarkereket, mint maga a fertőzés.
A csak oltottaknál (COV– vac+) a szív- és veseterhelést jelző markerek magasabbak voltak, mint a csak fertőzötteknél (COV+ vac–).
Ez azt jelenti, hogy a vakcina fertőzés nélkül is olyan, vagy akár nagyobb terhelést váltott ki, mintha a szervezet betegségen esett volna át.
Az oltás és fertőzés együtt a legrosszabb kombinációt adta.
A legtöbb haláleset a COV+ vac+ csoportban volt.
A krónikus betegségek rosszabbodását egyértelműen felerősítette az oltás és a fertőzés kombinációja.
A proteomikai változások azt mutatják, hogy az oltás ugyanazokat a gyulladásos és alvadási folyamatokat indítja be, mint a vírus.
Ez különösen súlyos üzenet: a vakcina nem csak imitálja az immunválaszt, hanem biológiai terhelést is létrehoz.
A legjobb állapotban a be nem avatkozott kontrollcsoport maradt.
Sem biomarkerromlás, sem halálozás nem történt.
A tanulmány lényegében azt bizonyítja, hogy:
Az oltások nem voltak sem hatékonyak, sem biztonságosak, sőt, a multimorbid betegek számára konkrétan veszélyesnek és károsnak bizonyultak.
Amikor a jó hír a hazug, a rossz hír pedig az igaz, a Nobel-díj csak a jó hírért járhat, a fájó igazságot pedig néma (el)hallgatás és süketség veszi körül
A tudomány furcsa játék: a magyar származású Karikó Katalin Nobel-díjat, világhírnevet és szobrot kapott azért a géntechnológiai újításért, amelynek következményeit mostanra milliók érzik a saját testükben.
Közben most a szintén magyar kutatók – Hudák Anett, Petkó-Szandtner Aladár, Letoha Annamária és Letoha Tamás – mertek olyan adatokat publikálni, amelyek rávilágítanak arra, hogy a „csodafegyver” valójában hosszú távon veszélyeket is hordoz. És ők mit kapnak ezért a mainstream sajtótól és tudomány “jeles” képviselőitől? Méla csendet, félrenézést, sunnyogást, rosszabb esetben lejáratást.
Az egyik történetben Nobel-díj, csillogás és óriási sajtóvízhang, mert ez a narratíva profitot termelt és bizonyos körök érdekeit szolgálta. A másikban csak az (el)hallgatás, mert az adatok rendkívül kellemetlen igazságokra mutatnak rá.