Az élet végül mindig utat tör magának, ahogy az igazságra is egyszer fény fog derülni a klór-dioxid (CDS) kapcsán, bármekkora ereje is van a gyógyszerlobbinak.
Persze sokszor totális szélmalomharcnak érzem én is a dolgot, de aztán mikor érkezik egy-egy pozitív visszajelzés, akár egy számomra ismeretlen személytől is, akkor az azért erőt ad, hogy mégis volt értelme és van értelme folytatni az információk gyűjtését, átadását, a videók fordítását a CDS-el kapcsolatban is.
Ezt az üzenetet a napokban kaptam és az írójának a jóváhagyásával, névtelenül ide másolom, hátha másoknak is bizonyságul szolgálhat.
"Szia! ............-nak hívnak. Apám 2 oroszt és 1 fajzert kapott. Fogyott 40 kg-ot. Elvittem 2 természetgyógyászhoz, arra voltam kíváncsi nem lett-e rákos. Mindkettő kimérte biorezonanciával és határozottan állította, hogy nem az, de bármikor át fordulhat rákba. Gyalázatos állapotban volt. Elkezdtük a diétát, de apám csak napi fél maréknyit bírt enni, egész napra elosztva.
Tudtam, hogy ebből baj lesz. Így is 185 cm és 62 kg volt ruhástól, a régi 102 kg helyett. Hiába spéci kaját etettem vele, ugyan úgy fulladt egész nap, és szó szerint ki sem kelt az ágyból. Néha úgy éreztem, hogy a kezem között fog megfulladni. Változás semmi.
Pontosan ma egy hete elvittem egy üveg klór-dioxidot. Vettem egy véroxigén mérőt. A gép az elején minden egyes mérésnél csipogott hosszú perceken keresztül. A véroxigén 88-93 között volt. Szó szerint 5 percenként mértem úgy megijedtem.
Megitattam vele 7 dl vízbe 10 ml CDS-t a nap folyamán, óránként. Aznap estére véroxigén szint 95 lett!
Ezen felbuzdulva párologtatóba is öntöttem, ami egész éjjel ment mellette, és már 20 ml-t öntöttem a 7 dl vízbe, tehát megdupláztam az első napi mennyiséget.
2-3 nap múlva elkezdett borzalmas váladékot felköpni és vért. Egyre jobban kapott levegőt.
3. naptól elkezdett enni, de majd lerökönyödtem, mert szép adag volt.
Azóta napról-napra többet eszik.
És, most jön a lényeg. Ma reggel olvasom a legújabb felrakott videót a rákban szenvedő hölgyről.
Saját megjegyzésem, erre az esetbeszámolóra gondolt:
Mondja benne a hölgy, hogy babszem nagyságú alvadt vért köpött fel és azóta kap levegőt. Képzeld megyek ma apámhoz, viszem az ebédet neki. Ki jött a kapuba elém!
Kérdem, hogy vagy? Azt mondja képzeljem el ma reggel egy nagy alvadt vér csomót köpött, és ő azóta olyan jól kap levegőt, mint régen.
Mondom gyere csak, hagy mérjem meg a véroxigén szinted. 98-99. Egymás után háromszor mértem le, nem akartam elhinni.
Anyám mondja, hogy 3 napja nem fekszik egész nap, már csak egy órára dől le ebéd után. Végigalussza az éjszakát, jó kedvű.
Szóval nagyon szépen köszönöm a fordításokat, mert szó szerint életet ment a CDS és a munkátok."
🙏
Zárásként__________________________________________________
Többen jeleztétek, hogy anyagilag is támogatnátok a munkámat, ami rendkívül megtisztelő, de én úgy érzem, hogy jelen helyzetben nem lenne helyénvaló elfogadnom mindezért pénzt. Lett sajnos mindannyiunknak rengeteg problémája az elmúlt időszaknak köszönhetően, próbáljunk csak egymásnak segíteni, amiben tudunk.
Azonban egy ötletem támadt végül erre az esetre is. Szóval, ha az alábbi cégek valamelyikétől vásárolnál EGYÉBKÉNT IS egy terméket, akkor az itt megadott linkeken keresztül, én jutalékot fogok kapni. Így ezzel közvetetten engem is támogatsz, miközben olyan termékeket vásárolsz, amelyek minden bizonnyal az egészségedet is támogatni fogják.
Ha így teszel, azt előre is köszönöm!
KANNAWAY: Minőségi CBD olaj termékek.
KANNAWAY VÁSÁRLÁSI LINK
B-EPIC: Különböző, egészséggel kapcsolatos termékek. Személyes kedvencem a kurkumin tartalmú Regener8.
B-EPIC VÁSÁRLÁSI LINK
BEMER: Egyedülálló mágnesterápiás eljárás a mikrocirkuláció javítására.
BEMER VÁSÁRLÁSI LINK
ZINZINO: Teljesen természetes polifenolos, kiegyensúlyozott omega-zsírsav-tartalmú étrend-kiegészítő termékcsaládok.
ZINZINO VÁRÁSLÁSI LINK